Please ensure Javascript is enabled for purposes of website accessibility

ImMusic az Európai Fiatalok Zenei Fesztiválon, Neerpeltben

ImMusic az Európai Fiatalok Zenei Fesztiválon, Neerpeltben

Pálinkás Edit, a kecskeméti Miraculum Gyermekkórussal együtt ellátogatott a 70. Európai Fiatalok Zenei Fesztiváljára, ahol az ImMusic projekt eredményeit is közvetítette az Európa különböző országaiból jelen lévő zenészeknek és ifjúságsegítőknek. A fesztivál kiemelkedő találkozóhelye a fiatalokkal foglalkozó, a zene iránt nyitott szakembereknek, annak ellenére, hogy idén a járvány után éledező csoportok közül sokan nem tudtak részt venni a programon. Sikerült azonban számos országból érkező csoporttal találkoznunk, megismerkednünk egymással és beszélgettünk az ImMusic projekt céljairól, eredményeiről és alkalmazhatóságáról különböző európai régióban élő csoportok esetében. Ki tudja, a következő fesztiválon talán mi leszünk a házigazdái valamelyik workshopnak.

SOLIDARITY:ON – Közösségi éneklés

SOLIDARITY:ON – Közösségi éneklés

Az önkéntesség ünnepe alkalmával idén is előadások, workshopok révén ismerkedhettek az érdeklődők a Szolidaritási Testület lehetőségeivel, a közösségi munka erejével.

Az EU önkéntes programja, az Európai Szolidaritási Testület lehetővé teszi, hogy 18-30 éves fiatalok önkéntesként segítsék egy szervezet vagy intézmény munkáját. Ez az interkulturális kaland kétirányú lehet: magyar fiatalok mehetnek külföldi szervezetekhez, vagy külföldi fiatalok kapcsolódhatnak magyar szervezetek, intézmények életébe. A program szolidaritási projektjei révén pedig hazai fiatalok csoportja reagálhat helyi társadalmi kihívásokra. Ezeket az élményeket, lehetőségeket izgalmas előadások és projektbemutatók, valamint workshopok révén szeretnék minél több fiatallalmegosztani.

A Tempus Alapítvány meghívására a járványügyi intézkedéseknek megfelelően online közösségi éneklést tartottunk a Solydarity:On rendezvényén.. Az éneklést Tőri Csaba zenetanár, kóruskarnagy vezette. A járványos időszakban végzett sok online gyakorlásnak köszönhetően már most is bőven van gyakorlatunk ebben a műfajban, a be- és kikapcsolt mikrofonokkal játszva tudtunk kellemes programot kínálni a résztvevőknek. Örömmel tapasztaltuk, hogy a felvétel alatt a teremben tartózkodó szervezők és a technikai személyzet is csatlakozott az énekléshez.. A zene igazán megmozgatja a lelket, különösen nehéz időkben.

Sing & Grow Tőri Csabával

Sing & Grow Tőri Csabával

Tőri Csaba munkájában fontos szerepet tölt be, hogy az éneklés és az aktív zene milyen mértékben tudja befolyásolni, adott esetben megváltoztatni az ember önértékelését. Gyakran tapasztaljuk, hogy nem merünk mások előtt megszólalni, a nyilvános beszéd blokkol bennünket. Ennek leküzdésében óriási hatása van az éneklésnek, akár közösségben, kórusban, akár egyénileg. Emellett a közösségi zenélés óriási hatással van a csoporthoz, „családhoz” tartozás élményére. Ezen koncepció alapján Csaba saját foglalkozásokat is indít a budapesti ImPulzusban, Sing&Grow néven. Az ImMusic feladatainak összeállításakor is ez lebeg a szemünk előtt, hogy minél többen megtapasztalhassák a zene örömét és jótékony hatását. Csaba szeptemberi workshopján elsősorban azokat a gyakorlatokat tesztelte, amelyek leginkább megfelelnek ennek a célnak az eléréséhez.

ImMusic prezentáció a Cross Over-en

ImMusic prezentáció a Cross Over-en

A Tempus Közalapítvány Erasmus+ Ifjúsági Csoportja és nemzetközi partnerei 2021. szeptember 7-11. között nemzetközi képzést fogadtak Budapesten. A képzés az Erasmus+ program keretében és támogatásával valósul meg, címe: Cross Over – Training for Quality in Strategic Cooperation across Sectors for the Youth Field.  Az esemény célja, hogy az Erasmus+ ifjúsági területen a KA2-es pályázati kategóriában együttműködési célú partnerségi projektet tervezők számára támogatást nyújtson a projekt(ek) előkészítéséhez és megvalósításához, magas minőségű nemzetközi együttműködések és projekteredmények kialakításához, valamint a projektek minél szélesebb körű és fenntartható hatásának biztosításához ifjúsági területen.

A Tempus meghívására az ImMusic projektről tartottunk előadást, melynek keretében Pálinkás Edit a projekt megvalósításáról, a járványügyi intézkedések okozta kihívásokról beszélt, Tőri Csaba pedig a projektünk során kidolgozott zenei gyakorlatok alapján interaktív énekest tartott.

Fókuszban a ritmus

Fókuszban a ritmus

Az ImPulzus Kreatív Zenei Műhely által szervezett workshopon Orosz Dóra vezetésével a résztvevők saját belső ritmusukra fókuszáló bemelegítő gyakorlatokkal ismerkedhettek meg. A gyakorlatokon keresztül a testünk megismerésén volt a hangsúly, és ez kiemelte a saját ritmusában gyökerező muzikalitást. A Dórával folytatott workshop rendkívül jó alkalom volt a projektben szereplő bemelegítő gyakorlatok kipróbálására. A program végén ritmusérzéket és közös játékot fejlesztő gyakorlatok hangzottak el, ritmushangszerekkel gazdagítva.

ImMusic Mátrakeresztesen

ImMusic Mátrakeresztesen

2021 nyarán a járvány miatti több hónapos leállás után zenei és népzenei táborban vettünk részt, amelyben az énekgyakorlatok mellett a magyar népzene és a néptánc is nagy szerepet kapott. A néptánc foglalkozások vezetői Böde-Harkai Csilla és Böde István voltak. A fiatalok nagyon élvezték a laza társasági programot, amelyeken az ImMusic számára kidolgozott gyakorlatok is szerepet kaptak.